Régi lakás, de nem úgy ahogy valójában, hanem már az álomban emlékszem, hogy korábban is ilyen volt, de csak itt ebben az időben és térben. Itt is van galéria. De az egész nagyobb. És van valami kert körülötte.

Bejön a kapun. Látom a szobából az ablakon át. 

Mit keres itt? De hát nem lehetne itt... (halott)

Azaz mégsem az, hiszen a múltkor is átjött vagy átmentem hozzá.

Olyan soványabb és kisebb. Csak a régi-régi önmaga, minden más zavaró rezgés nélkül. 

Nem kell beengednem mert bejön. Szavak nélküli beszéd a szemünkkel...

-Egyedül vagy már?

- Nem. csak most nincs itt. Nem értem, miért van még velem.

-Valamit biztos nem jól csináltál .(ismerős "gonoszkodó" mosoly) Segíthetek, maradok és itt talál, akkor biztosan elmegy.

-Hogy is maradhatnál...? (hiszen a másik világban vagyunk, és te halott, hiszen nem vártad meg amíg elválunk, és visszatalál a mi alapkörünk...) (Végtelen szomorúság és kétségbeesés lesz úrrá rajtam. Itt van és tudom hogy nem lehet, mert a valóságban nem várt meg. Hiba történt, 3-4 éve kezdődött itt az elválás, de most van annak a körnek vége, eddig kellett volna várakozni, hogy leteljen az a spirál. De elment hamarabb, minthogy én kikeveredtem volna abból az akkori időszerű örvényből)

-Maradok, ha szeretnéd. Én maradni szeretnék....

Felhúzódunk a galériára és csak öleljük egymást.... Várom a lépteket, hogy "lebukjunk", és közben zúg a háttérben, hogy ez nem itt van, hanem ott, ez nem ez a valóság, hanem a másik idő és tér és világ.

Mégis jó.

Rossz időben mentél el. Nem vártál. Pedig megígérted. És rá is kérdeztél. Hogy ha szétválunk mert neked messze kell tőlem lenned, de aztán mindenki leéli a fél életét mással, családdal, "emberi létben", utána ha ismét találkozunk, szeretni foglak-e még, szeretni tudlak-e még majd.

Akkor azt mondtam, nem tudom, majd próbáld ki. (gonosz mosoly).

3 és fél év. Időhurok. Rossz időben jöttél vissza. És mentél el végleg.

Álom az álomban... Lomtalanítás... Nevelési kézikönyvek...
Egy doboz különböző de teljesen ép kártyák egy közepes méretű fadobozban.

Haza akartam hozni, és szólni a gyereknek, aki a napokban kattant rá a kártyajátékokra.

De közben felébredtem.

Azért csak szóltam a gyereknek, hogy le kellene menni a sarokra, mert ott vannak a kártyák.

Igaz, az álmomban és nem itt.

És akkor megláttam a másik nőt. Veszekedett a férfival, aki a gyerek apja. Merthogy ott volt egy férfi is. De olyan távoliak voltak, a férfi engem észre sem vett, lefoglalta a nő veszekedése.

Hogy de igenis az árt, nagyon is árt. Akkor nem árt, ha valaki egyszer vagy kétszer él ilyen bódító szerrel, de Ő sokszor csinálta, és már átváltozott emiatt az agya, nem itt van, nincs jelen, nincs sehol.

A veszekedő nő én voltam, és ő észrevett engem is az igazi önmagamat is, aki az első álomból felébredt.

Mondtam neki, hogy ez oké ez a veszekedés, de vissza kellene menni az álomba, és ott is a sarokra, mert így nem lesz a gyereknek elhozva a kártyajáték, mert elviszi más, meg különben is mindjárt bezárul az ajtó a két világ között, az álomvilág és e között.

De a nő, aki én voltam, csak nevetett, és ahogyan előbb a férfit kioktatta az agypusztító dolgairól, most nekem mondta kicsit tanítónénis hangon, hogy dehogyis, az nem záródik be soha, az ott van az a világ, hiszen az is igazi, csak egy másik világ, és az agynak az a normál állapota, amikor álmodik és az álomban van. Valójában ott is ott van, meg itt is.

És ekkor felébredtem ismét. Ebből az álomból is.

A mostani világban.

És tényleg annyira valós volt,  valósabb mint ez, ... ahogyan a legelső (legbelső) álom meg valósabb volt mint az. 

Én jelen voltam. Jelen vagyok.

Mindhárom világban.

Egy bokrokkal tűzdelt mezőn lépkedek.

Mikor indultam, mondták hogy van valami gyilkos rém, ami ott ólálkodik, ezért siettem.

Két ewokkal találkoztam, szemben jöttek, valami húsos élelmet vittek egy kosárban.

Mondtam hogy vigyázzanak, mert a hús szagára lehet, hogy előjön az a gyilkos valami, amivel az utazókat riogatják..

Egy húscafatot ezért kivettem a kosarukból és eldobtam ellenkező irányba mint amerre az ewokok mentek...

De akkor meg elkezdtem félni hogy pont a két hús szag :) között vagyok,  akkor majd engem talál meg ez a valami. Felmásztam egy közelben lévő fára hogy belássam a terepet és láttam, hogy pont nem messze tőlem egy cserje alatt fekszik egy sötét hajú, alacsony, vékony, szoknya-topba öltözött lány (pont mint én), késsel maga mellett.

Mivel pont megébredt, lemásztam és odamentem hozzá, mert egyáltalán nem tűnt veszélyesnek, bár volt egy sejtésem, hogy ő lesz a gyilkos rém mesék szereplője.
Beszélgettünk kicsit, olyan volt, mintha egy szimulációban lenne, vagy mintha egy számítógépes játékban lenne az egész, olyan kicsit gépies volt, és nem egészen életszerű.

Mondta, hogy "itt" semmi nem az aminek látszik...

Például tudtam-e, hogy a griffmadár az valójában egy kis Fátyolka és Tiszavirág szerű repülő lény, ami valójában a lelket és szellemet repítette a mesékben és mondákban is, és nem a hús vér embert...?...( hisz azt nem bírná el)...

Ahogy erről beszélt, oda is repült egy hozzánk ... egy 15-20 centis, de óriási áttetsző szárnyakkal rendelkező tiszavirág kinézetű élőlény...
Egy galambot megfogott a lány és a griff-fátyolka sok-sok lába közé fogatta, azaz a griff-lény fogta a galambot a hátánál fogva. ... Én pedig a galamb farkába kapaszkodva tudtam vele repülni..  Valahogy olyan apró lettem amint belekapaszkodtam, mint egy kismadár. 

Tényleg pillanatok alatt sok-sok világon át repültünk... de mintha egy üveggömbben lettem volna a griffmadárral, közben nagyban, mint egy lencsén keresztül, ott volt a mező és a késes sötét hajú lány...

A lány késsel valójában tündér volt,.. és a galamb azért kellett, hogy ha a griff elvisz valahová ebben az üveg-búra alatti sok-sok világ egyben világokon át, onnan a galamb viszi haza ( mert az haza talál). 

Csakhogy a griff és a galamb azonnal elindult vissza, amint elengedtem a galamb farkát, és huss már el is tűntek, .. én pedig maradtam a csöppnyi világban, körülöttem elmosódottan látva a mezőt és az abban a világban lévőket ... egyre messzebb és egyre mosódottabban....