Régi lakás, de nem úgy ahogy valójában, hanem már az álomban emlékszem, hogy korábban is ilyen volt, de csak itt ebben az időben és térben. Itt is van galéria. De az egész nagyobb. És van valami kert körülötte.

Bejön a kapun. Látom a szobából az ablakon át. 

Mit keres itt? De hát nem lehetne itt... (halott)

Azaz mégsem az, hiszen a múltkor is átjött vagy átmentem hozzá.

Olyan soványabb és kisebb. Csak a régi-régi önmaga, minden más zavaró rezgés nélkül. 

Nem kell beengednem mert bejön. Szavak nélküli beszéd a szemünkkel...

-Egyedül vagy már?

- Nem. csak most nincs itt. Nem értem, miért van még velem.

-Valamit biztos nem jól csináltál .(ismerős "gonoszkodó" mosoly) Segíthetek, maradok és itt talál, akkor biztosan elmegy.

-Hogy is maradhatnál...? (hiszen a másik világban vagyunk, és te halott, hiszen nem vártad meg amíg elválunk, és visszatalál a mi alapkörünk...) (Végtelen szomorúság és kétségbeesés lesz úrrá rajtam. Itt van és tudom hogy nem lehet, mert a valóságban nem várt meg. Hiba történt, 3-4 éve kezdődött itt az elválás, de most van annak a körnek vége, eddig kellett volna várakozni, hogy leteljen az a spirál. De elment hamarabb, minthogy én kikeveredtem volna abból az akkori időszerű örvényből)

-Maradok, ha szeretnéd. Én maradni szeretnék....

Felhúzódunk a galériára és csak öleljük egymást.... Várom a lépteket, hogy "lebukjunk", és közben zúg a háttérben, hogy ez nem itt van, hanem ott, ez nem ez a valóság, hanem a másik idő és tér és világ.

Mégis jó.

Rossz időben mentél el. Nem vártál. Pedig megígérted. És rá is kérdeztél. Hogy ha szétválunk mert neked messze kell tőlem lenned, de aztán mindenki leéli a fél életét mással, családdal, "emberi létben", utána ha ismét találkozunk, szeretni foglak-e még, szeretni tudlak-e még majd.

Akkor azt mondtam, nem tudom, majd próbáld ki. (gonosz mosoly).

3 és fél év. Időhurok. Rossz időben jöttél vissza. És mentél el végleg.